Olajfát a migránsoknak, Anna (a sweet 16) és terasz tele magyarokkal! 273. nap

A minap levelet hozott a postás, ahogy Emma megjegyezte: „ez a postás egyre messzebb dob”. Nincs ugyanis postaládánk, de ez egy percig sem feszélyezte a helyi postaszolgálat emberét. Szerintem kihívásnak tekinti, hogy az ajtó rése alatt minél messzebbre juttasson el egy borítékot. Na de a levél! Az egész családunknak szólt, név szerint mindenkit felsorolva. Kemény papíros elegáns meghívó, és egy levél a polgármester-asszonytól, hogy hétfőn este hétkor szeretnének köszönteni minket, mint a város új lakóit. Hát meghatódtunk.

Olajfa, ajándék belépő és sok jó szó

Olajfa-cserjéink (a képet és a feliratot Emma készítette)
Olajfa-cserjéink (a képet és a feliratot Emma készítette)

Persze el is mentünk, megilletődve helyet foglaltunk a polgármesteri hivatal tárgyalótermében összesen körülbelül huszan. Maria, a polgármester egyenként mindenkinek bemutatkozott, kezet fogott (a gyerekekkel is), majd öt másik emberrel leültek a tárgyalóasztalukhoz, és egy-egy rövid beszédet mondtak. Hogy örülnek nekünk, hogy azért hívtak ide minket, hogy kérdezzünk, és hogy elmondják, hogy bármikor bátran kérdezzünk, válaszolnak, ha éppen nem tudnak, megkeresik azt, aki tud. Whatsappon vagy e-mailben, ahogy tetszik (a hozzám hasonló kőkorszakiaknak mondom, hogy a Whatsapp amolyan üzenő applikáció, mint a Viber vagy a Messenger, de itt valamiért ezt preferálják). Azt is elmondták, hogy ez a város a caváról szól (haha, én tudtam), és hogy menjünk el a helyi látogatóközpontba, a belépőt ők adják, hogy okosodjunk, kóstoljunk (nos, ezen ne múljon, az én tudásszomjam végtelen…). Aztán megkértek minket, hogy röviden mutatkozzunk be. Bár 9,5 pontos értékeléseket kaptam a nyelviskolában, inkább Annára bíztam a beszédet a család nevében, jól tettem, rajtunk kívül mindenki perfekt katalán vagy spanyol volt. Volt egy házaspár görög feleséggel, édes kicsi lánnyal, katalán férjjel, volt sok katalán, aki csak kicsit odébb költözött, egy amerikai világutazó házaspár bámulatos nyelvtudással, egy-két spanyol, akit vonzott Katalónia gazdagsága és munkalehetőségei és egy terebélyes arab család. Az ünnepség végén mindannyian kaptunk egy-egy olajfa-cserjét, el is ültettük őket. Le is fotóztak minket, még nem került fel a város honlapjára, de ha fent lesz, azt is megosztom!

Talpalatnyi Magyarország Katalóniában

A Citromteraszunk, ahol az elmúlt pár hétben közel húsz magyar fordult meg:) (A képet Erika készítette, a rendet is ő csinálta)
A Citromteraszunk, ahol az elmúlt pár hétben közel húsz magyar fordult meg:) (A képet Erika készítette, a rendet is ő csinálta)

Ha számítana a szeptemberi referendum idején, hogy hány magyar kedves ismerőst, barátot, rokont láttunk vendégül Sant Sadurníban, mióta itt vagyunk, biztos szavazati jogot kapnánk. Csak az elmúlt pár hétben itt volt Erika, legdrágább leánytestvérem (a fiútestvérem is készülődik, remélem, egyszer ideérnekJ), itt volt Temesvárról Szövérdfi-Szép Zoltán kedves barátunk Simonával, aki vak, és itt gyakorolhatta a WSET tanfolyamokon szerzett ismereteket, hogy majd remélhetőleg izgalmas „bekötött szemmel” történő vakkostolásokat vezethessen a jövőben, aztán nagyon klassz volt a CapitalOfCava.com projektünk Hátizsákos pezsgőtúrája, ezúton is köszönjük a kedves és türelmes vendégeinknek a töretlen jókedvet és nyitottságot. Egyik emlékezetes pillanatunk az volt, amikor a Codorníu pincelátogatás után egy kicsit túráztunk, és a folyón túl egy teraszon pihenve a vendég hölgyek egy gyümölcsről kérdeztek, amit nem ismertem, de a pincér (aki igazából a hely tulaja volt) habozás nélkül kiment az utcára, kicsikét mászott, hozott a gyümölcsből, hogy kóstoljunk. Kutatásaim szerint japán naspolya a gyümölcs. Volt még egy kedves pár egy egynapos pincelátogatásra, Raventós cava, Cal Blay étterem, Rimarts cava és a mi kis házi kósolónk volt a program, úgy érzem, jól sikerült! És hát itt volt Romsics Laci és Zsuzsa egy alapos, cavatanulós hétvégén, azt hiszem mindent elárul, ha azt mondom, hogy majdnem egy napot aludtunk ezen hétvége után, és szerintem ők is hasonlóképpen voltak. És most természetesen az intenzív tanulásról beszélek: csokikészítés, katalán gasztronómia, cavagyártás minden szinten – azért ez nem piskóta!

Anna, még csak 16 és ő a sztár
És hát itt a lényeg. Az elmúlt napok azzal teltek, hogy csodáltuk ezt a kis szőke angyalkát, aki persze a hétköznapokban nem annyira angyalszerű, de amit itt produkált, az mindenképpen csodálatra méltó.

  1. Nincs kegyelem
    Kezdem azzal, hogy Anna lányom úgy kezdte itt októberben az iskolát, hogy angolul elég sok tananyagot megkapott. Aztán hamar eljött az idő, hogy az angol nyelvre stoppot mondtak, minimum spanyolul kommunikáljon. Egy évig tanult előtte, valahogy boldogult, de villámgyorsan beszüntették vele a spanyolt is, maradt a katalán. Történelemdolgozat, verselemzés, hétvégi parti megszervezése – mindenre szépen lassan beszüntették a türelmet. Nem mondom, hogy nem voltak (vannak) nehéz pillanatai, de keményen dolgozott, estéken is, hétvégéken is. Az elmúlt napokban nem egy és nem két, és nem is három szülő jött oda hozzám gratulálni. „Anna és genial!” (vagy valami hasonlót mondtak, ezt tudomJ).
  1. Prec – szakdolgozat védéssel nem középiskolás fokon

    Anna előad
    Anna előad

    Itt a középiskola 16 éves korban fejeződik be, méghozzá egy egész éves projekttel, ami leginkább egy egyetemi diplomavédéshez hasonlít. Annyi a különbség, hogy itt öten készítik együtt, és egy egész tanévük van rá. Annáék témája az érzelem volt, amit nagyon sokoldalúan kellett feldolgozni. Volt makett, weblap, tudományos kutatás, saját felmérés. Ahogy a többieknél is, amit láthattunk, ugyanis a gyerekek 50 perces komoly előadásából csináltak a szülőknek egy 10-10 perces zanzásított változatot. Lenyűgöző volt, mindegyik. Volt olyan társulat, akik egy ökoház építését mutatták be bámulatos precizitással, mások a divat aspektusait elemezték, de a halál művészetbeni megnyilvánulása is téma volt. Anna és csoportja 9-est kaptak, ami nagyon-nagyon nagy dolog!!!

  1. Szülinap
    Most lett 16. Nehéz kor, biztos nehéz neki, pláne, hogy idecitáltuk. Zojka, Zsófi és a többiek otthon, tudnotok kell, hogy attól, hogy itt van, ugyanolyan fontosak vagytok neki! Az itteniekkel látom, jól elvan, sőt tán egyre jobban, és nagyon csodálom. Irtózatos figyelmet igényelhet az, amiben ő él. És ahogy mondja, itt „mindenki irgalmatlanul zajos…”
    Szülinapjára meg akartuk lepni egy klassz vacsorával, szokás szerint elbénáztuk, mert elutazott, és már csak egy napunk maradt, egy hétfő, amikor viszont szinte semmi nem volt nyitva, csak egy meglehetősen egyszerű vendéglő, ahol viszont annál kedvesebben teljesítették a kérésünket, jött is a főfogás után a vaníliás-tejszínes süti gyertyával, otthon pedig 16 kaktusz várta a szülinapost (valamiért rajong a szúrós kis dögökért…)
  1. Randi
    Ahogy legutóbbi posztomban írtam, Lehelék esküvőjén Anna megtetszett egy helyi csini fiúnak, akiről kiderült, hogy 21 éves, jól meglepődtem, de a korkülönbség ellenére lelkesen udvarolni kezdett. Nem beszélhetem ki a lányomat, így csak álljon itt annyi, hogy volt egy randi, kedves és rendes volt a fiú, de Annácskának a szíve nem dobbant elég nagyokat, így Sergi most már csak kedves emlék.
  1. Ballagás

    A kép nem az igazi, Emma készítette, de jelzi, hogy milyen laza volt a hangulat a vacsorán
    A kép nem az igazi, Emma készítette, de jelzi, hogy milyen laza volt a hangulat a vacsorán

    Na most valószínűleg borzolom a hazai sorstársaim kedélyeit. Andris fiam ugyan a legkevésbé konformista, de azért tőle is megtudtam egy-két infót a végzősök költségeiről (Andris is elballagott otthon, róla is szól hamarosan egy blogbejegyzés, már csak a szóbeli érettségi van hátra…). És egykori középiskolai tanárként, nagynéniként még többet tudok arról, hogy mit jelent otthon a negyedik év a szülők pénztárcáját tekintve. Megmondjam itt mi van? 3 eurót vitt be a gyerek, amiből megvették a kézzel készítendő cukiságok alapanyagát a tanároknak. A ballagási vacsora 11 euró / fő volt a felnőtt hozzátartozóknak. Pont. Nem volt extra ruhaköltség, mindenki azt viselt, amit akart, nem volt betanított keringő a szalagavatón, szalagavató sem volt, egyszerűen nem is volt lehetőség és helyzet a költésre. És milyen volt az ünnepség? A legbájosabb, amit valaha láttam. Egy osztály ballagását ünnepeltük, ahol a köszöntők után minden egyes gyerekről felolvasott az egyik tanár egy kedves-vicces jellemzést, amiről ki kellett találni, hogy kiről van szó. Aztán az iskola udvarán hosszú asztaloknál együtt ült mindenki, diák, igazgató, összes szülő, persze volt cava bőven, és egyszer csak levetítettek egy filmet a gyerekekről, az összes fotójukból, a legszebb pillanatokból válogatva. Anna csak egy évet volt ezekkel a gyerekekkel, de volt, aki ovis kora óta idejárt (1-től 16 éves korig oktat az El Carme), így aztán volt sírás. Nagyszerűen befogadták a gyerekek és a tanárok egyaránt, öröm volt látni, hogy ez a 25 katalán gyerek milyen szeretettel és milyen egyenrangúan bánik a messziről jött csemeténkkel!

És hogy ne csak én okoskodjak, íme mindez magától, jelen blog főszereplőjétől, Annától!

Sziasztok!

Rámparacsoltak, hogy írjak picit én is, mert nagyon el vagyok tűnve, dehát amilyen kis félénk vagyok, biztosan nem tudnék magamról egy egész blogbejegyzést írni, így hát megegyeztünk egy bekezdésben. Arra gondoltam hogy összefoglalom kicsit amit anya fentebb leírt, meg úgy az eddig itt eltöltött 8 hónapot, a tinilány szemszögéből.

Ez a hely szuper, de ezt már tudjátok, hiszen elég sokat mondogatjuk. Ahogy én megfigyeltem az embereket, egy egészen halvány, ám jelentős különbség van, mégpedig az hogy míg Magyarországon a “jelmondat” az, hogy “ha nekem rossz, legyen neked is rossz” addig itt az, hogy “ha nekem jó, legyen neked is jó”. Ennyi. De ezt hagyjuk is, gondolom nem erre vagytok kíváncsiak. 

Nagyon szerencsés vagyok hogy ebbe az iskolába, az El Carmébe kerültem, jobbat nem is kívánhattam volna. A diákok, a tanárok, a lelkület, minden elképesztően szimpatikus! Szívesen maradnék még, de talán tudjátok, hogy jövőre már máshol leszek. (Gyorstalpaló; itt a 12 év úgy jön össze hogy 6+4+2, és én most ennek a középsőnek a negyedik évében vagyok.) 

Jövőre szintén ide fogok járni Sant Sadurníba, még talán egy picit közelebb lesz mint a mostani (7 helyett 5 perc séta). Ez amolyan egyetemi előkészítő, 4 tagozattal, természettudomány, technológia, bölcsész, és szociális. Én a szociálisat választottam, ez azt takarja hogy az alaptárgyakon kívül szociológiát, pszichológiát, közgazdaságot és franciát fogok tanulni. Ja, kicsit merész, de jó lesz ez (remélem). Picit izgulok, hisz még csak nemrég illeszkedtem be ebbe az osztályba, aztán most megint jön egy új, de annyival előrébb járok hogy mostmár beszélem a nyelvet. Nyilván nem tudnék atomfizikáról beszélgetni (bár igen meggyőzően tudok bólogatni), de teljesen jól megvagyok vele. 

 Arról szerettem még volna beszélni kicsit, hogy május elején voltunk Olaszországban, osztálykirándulás 

Itáliában

gyanánt. Róma – Firenze – Velence, mindenhol másfél napot. Rómában voltam már korábban, de a másik kettőben nem, és nagyon tetszettek. Jaj, kicsit újra beleszerettem Olaszországba. Meg persze az is hozzátesz, hogy zseniális ez az osztály. Közhely vagy sem, tényleg egy nagy család. Vannak akik már ovi óta együtt vannak, aztán egyre többen lettek, és így az utolsó évre pattantam be én, egy teljesen “kidolgozott” közösségbe. Rengeteg szeretetet láttam és kaptam. 

Cucu
Anna a piros nyíllal jelölve, a társaság pedig a 4. Eso osztály – “egyenruhában”


Mint anyám korábban említette, pénteken volt a ballagás, ahol persze volt nagy sírás-rívás, az előbb elmondottak miatt. Nagyon jó volt, az egyik legjobb napom evör Spanyolországban, meg úgy amúgy is. Reggel normálisan mentünk suliba, de persze már két hete semmit nem csinálunk, aznap meg pláne. Egész délelőtt pakolásztunk meg díszítgettünk. Aztán este 8-kor kezdődött a ballagás, de az ott történteket már olvastátok. Utána vacsora, anyáék új barátokra tettek szert:) 

Ezután (végre) elhaladtunk egy osztálytársunk birtokára, szülők és bármi egyéb nélkül, elővettük a rettenet minőségű vodkákat, és akkor képzelhetitek mi ment. Engem hazaparancsoltak reggel 9-re, mert vigyáznom kellett Emmára, úgyhogy aludtam egy órát, majd hazajöttem, nagy szerencsémre épp akkor jöttek valakiért kocsival, és elvittek, úgyhogy még idő előtt hazaértem! 

Szóval ez van velem, ha valaki részletekre kíváncsi (mármint nem a bulikkal kapcsolatban, ami Sansában történik, az ott is marad), az bátran írjon!  

Aztán most jön a nyár, júniusban itt leszek, júliusban édesapámmal nyaralunk, augusztusban meg ha minden jól megy, akkor Magyarországra cuccolunk a kis családommal. 

Puszi! 

Egy kis galéria a végére

Ahogy a ballagási jellemzésen elhangzott, Anna "kivételes tehetség, ha nyelvekről van szó, és ngyzerűen beilleszkedett" (a kép pedig az osztálykiránduláson készült)
Ahogy a ballagási jellemzésen elhangzott, Anna “kivételes tehetség, ha nyelvekről van szó, és nagyszerűen beilleszkedett” (a kép az osztálykiránduláson készült)

 

A japán naspolya, amit a fent leírt pincér szedett (azt hiszem)
A japán naspolya, amit a fent leírt pincér szedett (azt hiszem)
nespra
Édesség naspolyából egy helyi cheftől
19179492_10155358351424286_1997200960_o
Erikával, ahogy nagyon boldogan lubickolunk
Az egyik szülői asztal a ballagáson (az én szőke fejem kivehetp hátul)
Az egyik szülői asztal a ballagáson (az én szőke fejem kivehető hátul)

 

 

 

Related Posts

Leave a reply