Nyelvészeti áttörés, avagy katalánul énekel a gyerek! – 67. nap

Dalma, itteni mentorunk, és bátyja, Lehel nem győzi mondani, hogy ne aggódjunk, megtanul a gyerek katalánul. Persze nehéz nem aggódni, amikor megkérdezzük, hogy mi volt az iskolában, és mindig csak azt mondja, hogy színezett. Matek órán? A többiek matekoztak, ő színezett. Itthon gyakoroltunk vele (na nem én…), hogy menjen a kivonás, lobogtatta a házi feladatát, de megint csak színeztették. Hát persze, ki bajlódna vele, hogy elmagyarázza, mi a feladat…
Csórikám, naponta számolt be valami attrocitásról. Fellökték, piszkálták, kinevették, haját húzták. Egész jól megtanult mutogatni szegénykém, hogy képviselje jogait, de nem szólalt meg. Múlt héten csütörtökön kirándulni mentek egy farmra, teheneket néztek, egy egész működő gazdaságot, a tehenek friss tejéből (vagy valami más tehénszubsztanciából) pedig muffint sütöttek, ez látható a képen. Egyet hazahozhatott, ő maga nem akarta megkóstolni, ez gyanús volt, de végül mindannyian elmajszoltunk egy morzsát. Felhívnám a figyelmet a hajára, bár a képen nem nagyon látszik, de be van fonva, Andris barátnője, Keke alkotta. Keke itt volt pár napot, Ryanairrel jött, ami kretén módon éjjel érkező járat, de már tudjuk, hogy van remek éjszakai buszjárat Barcelonából, amivel haza lehet jönni. A fiatalok voltak Sitgesben kirándulni, meg Barcelonában is, megnéztek egy templom előtti random helyi táncolást, ami jópofa és autentikusnak tűnik. És persze örültek egymásnak, már amennyire ezt Emma hagyta. Andris elment a helyi Obiba, hogy zárat szerezzen a szobája ajtajára, de nem egy ezermester, nem sikerült hathatós védelmet biztosítania egy hétéves ellen. Maradt hát a gyermek hajfonása…:) De csini lett, nem?
Na de a lényeg, hogy ma elkezdett dalolni Emmácskánk, a hét napjait sorolta egészen jól! Lehet, hogy megtört a jég? Végre kimond katalán szavakat a száján! Mindenesetre bíztató jel!

A nővére folyékonyan beszél egy spanyol-katalán egyveleget, ma például előadta trimeszteres jegyeit, örültünk, hogy a nagyját értettük, bár az kevéssé érthető, hogy a 10-es skálán az osztályzásnál minek tizedest adni… Informatikából ma kapott egy 6,3-at. Ez olyan, mint amikor a borszakértők a 100-as és 20-as pontrendszert vetik össze. Annának egyébként még 9 feletti jegyei is vannak, egész bíztató, még katalán irodalomból is remekel! (Ami igazán nagy szó, tekintve, hogy nem ír és olvas, sem nem beszél katalánul. A szorgalom és a tehetség csodákra képes:)) Na és minden pénteken éjjel csatangol haza, jobb esetben, de sokszor reggel. Meglepetés szülinapi, mindig ez az indok, és tényleg az van, videót is mutat, az osztály szülinapozása pedig ki fog tartani egy évig…

Amúgy csendes hétköznapjaink voltak hasonlóan csendes hétvégével. Még múlt héten sokat futottam, és azon méláztam, hogy nagyszerű itt futni, de azért vannak árnyoldalai is. Sokan irigyelnek a napfényes délszaki útvonalaim miatt, hát nekik írom, hogy kicsit örvendjenek, itt sem fenékig tejfel.
1. Nagyon tűz a nap és meleg van novemberben, az ember igencsak megizzad futás közben (na jó, ez gonosz volt…)
2. Minden út felfelé vezet. De tényleg, még a visszafelé út is. A lejtők a szőlőnek és a belőlük készült caváknak áldásosak, de kegyetlen dolog megmászni őket…
3. Kutyadolog: bizony, itt a kutyatartók nem törik össze magukat, hogy összeszedjék a kakit, így folyamatosan a földet kell bámulni, különben “büdös nagy csúszás” lesz a vége. Menstégükre legyen mondva, mármint a kutyákéra, hogy kevésbé jellemző az őrült ugatás, ha elhaladok a kerítés előtt. Értem én, hogy házőrzők, de az a dolguk, hogy kiszagolják a békés szándékú izzadásomat, hát nem?
4. Szőlőben futni szép magasztos, de nem akkor, mikor eljön a szántás ideje. Bár igaz, az ember sebességét komolyan növeli, ha tömény, friss trágya szaga kergeti… A sors iróniája, hogy a város egyetlen hosszabb sík földútja a biodinamikus Raventos i Blanc birtokon vezet keresztül, amelynek környezetkímélő volta magasztos, de embert próbáló… Viccet félretéve, tényleg nagyszerű, hogy ezen a birtokon szaladhatok!